Sign Guestbook   

Nameroni, the driver
Date2009-07-19
Locationclick picture for more information
MessageA fogadtatás, és az időjárás eleinte hűvös, legalábbis érzésem szerint, mindegy, bevarázsoljuk a tortasütit, Tempö gitározik, mi énekeljük, h ez a nap más mint a többi, Dóri meghatódik, éjjen, mégis megérte!
Megcselekedtük. Ott voltunk, volt minden, ami szem-száj-szülinap ingere, Dóri boldog, mi boldogok vagyunk, evriszingizólrájt.
Másnap hajnalban kelünk, eriszkedünk visszafelé, sokkal kevésbé idegesen, mitöbb, egészen felszabadultan, mindaddig, míg ki nem derül, h a benzin fogytán, és nekünk mindenképpen metrós benzinkút kell, amit Székesfeérváron tudunk biztosan. Több, mint 50 km. smilie
Mindegy, végül megvolt életem harmadik tankolása is, megoldottuk.
Dunavecséről Sanyi irányított már haza megfelelő átprogramozással, és csak kétszer kapott el az agybaj, hogy eltévedtem, mindkétszer 1-1 újratervezés után. Sebaj. Kell a kihívás a vérnyomásomnak smilie
Szóval sikerült. Zsír. Többször elmondtuk a mintegy tizenegy órányi vezetés alatt édi Hédivel, hogy ez milyen atomsüti sztori lesz, ha épségben túléljük, mi is, az autó is, meg Sanyi is. Mind kétséges volt, mikor a hegyek közt belefutottunk abba a viharba, amibe autóval sosem szerettem volna belefutni.
De sikerült.
Huhh.
Most megyek, és megkérek valakit, h masszírozza meg a vállam. Mer az beállt. Nem kicsit. Nagyon. Öreg vagyok én már ehhez. smilie
De mennyire zsír kis kaland volt smilie


Nameroni, the driver
Date2009-07-19
Locationclick picture for more information
MessageAkkor nekiindulunk, felcuccolva, feltortázva (amin természetesen, egyszersmind stílusosan orosz felirat kiabált: Boldog születésnapot! - és csak egy picit néztek ránk furán a cukrászdában, mikor vázoltuk, hogy igen, felirat, cirill betűkkel, oldjátok meg, köszi). Megvolt életem második tankolása, megy ez, gumik rendben, GPS (továbbiakban Sanyi) folyamatosan próbál feltolni minket az autópályára, mi meg ezzel párhuzamosan nem akarunk autó-pályázni, ezért Sanyi folyamatosan újratervez, és rendíthetetlen türelemmel vázolja az újabb és újabb lehetőségeket, amelyekkel, mi eltévedt lelkek még mindig a helyes útra terelődhetünk. Ellenállunk, egészen Veszprémig, mikor is Sanyit aludni küldjük, Térkép barátunkra támaszkodván a továbbiakban. Az utolsó 10 km-en még majdnem sikerül eltévedni, de egy éles, ám legalább életveszélyes, valamint hirtelen, és lássuk be, nem bevallottan meggondolatlan bal kanyarral hárul a probléma, megérkezünk a kúriához.


Nameroni, the driver
Date2009-07-19
Locationclick picture for more information
Messagepart II.

És akkor Veronka amúgy sem feszkós kis mindene kedvéért bebonyolítunk még egy tortát, amit mi szállítunk az uszkve 400 km-en, meg akkor már énekeljünk már neki valamit, mondjuk ezt a szép angol dalt, ami a barátságról szól, de akkor már oroszul, mer az a poén, de hát mér akadályoz, h nem tudunk oroszul, hát megtanulunk. Meg akkor kéne valami kézzelfogható is, na, találtam itten a zinternetten orosz kultyúrális szótárat, hát akkor kapja ezt. Ha nem tetszik neki, akkor is elolvassa, mer bőcsész. smilie
Akkor mondjuk vonat? Kilenc óra mindenféle átszállással. Csomagokkal, tortával, szótárral... Akkor mondjuk ne. Akkor autóval. Hédi friss jogsival, én rángatódzó bal szemmel, minden idegi feszültséggel, ami összegyűjthető, GPS-sel, hűtőtáskával, hálózsákokkal, Daewoo Matízzal. smilie
De ha lapulunk erről, mint a kutyagumi a fűben, az gyanús. Akkor rendezünk neki szülinapi pesti partit előbb. Jó. Sütünk, főzünk. Szívvel, szeretettel, Maggival.
Mind érezzük, hogy ez nem az a fajta megkoronázása kedves barátunk második ikszének, ami járna, de mi csak mosolygunk, mi tudjuk, hogy vannak itten tartalékok, kérem szépen...


Nameroni, the driver
Date2009-07-19
Locationclick picture for more information
MessageHát akkor ezt is megcselekedtük. Mert úgy éreztük, hogy az igazi barátok ott vannak egymás huszadik születésnapján. Az enyémen ott voltak, Hédién is ott voltam, a többiek a szűk körben körülöttünk elmúltak húsznak lenni, vagy nem idén ünneplik. Nem volt egyszerű. Fövényesiék Dórija nem adja könnyen a bőrét, jó előre bejelenti, hogy a születésnapján Velemben lesz, az ország, az egész bolygó, de még az univerzumnak is a másik csücskében. Hát mindenesetre az országénak biztosan. Az oroszosokkal. Kirándulni. Mitöbb, túrázni. Phíjj.
Ilyenkor az okos barátnők összegyugják, amilyük van (buksi, kreatív problémamegoldó készség, USB csatlakozók...), és kiokoskodják, hogy miért ne mehetnénk utána?! Há minket ennyivel ugyan nem ráz le!

folyt.köv.


NameEsz
Date2009-07-19
Messagehetek óta nem bírtam üzenetet írni, mert nem volt hajlandó a gép elküldeni. tudom én hogy hiányoztam ez alatt nektek. smilie
jah, akartam írni, hogy grat minden friss diplomásnak. smilie
bátyámnak is most volt a diplomaosztója. most már hivatalosan, televízióműsor-gyártó. nem rossz.


NameHp
Date2009-07-16
Locationclick picture for more information
MessageTillárom haj!! smilie


NameHp
Date2009-07-16
Locationclick picture for more information
MessageTillárom haj!! smilie


NameHp
Date2009-06-24
Locationclick picture for more information
MessageHolnap....
Holnap lesz...
Holnap lesz az...
Holnap lesz az államvizsgám!!!
....
smilie


NameEsz
Date2009-06-14
Messageminden csoda 3 napig tart. na jó, ez 10-ig. de jó volt.


NameEsz
Date2009-06-11
Messageagyba főbe POSZTolni, ingyen tiszteletjeggyel. így kell ezt. vannak jó darabok is, de fura egy ízlése van a Janisch Attilának. legalább is véleményem szerint. A pécsiek, a nemzetisek, és a KOMÁsok viszont piszok jók voltak. nállam tuti nyerők, de sajna nem én vagyok a zsűri, hiába pályáztam meg. de majd máskor.


Page 4 of 33 < 1 2 3 4 5 6 7 > Last >>